Alkotók Tábora 2022

Az aktuális táborral kapcsolatos minden információt itt találhatsz meg, többek közt: az aktuális táborkiírást, illetve a programok hivatalos leírása és hangulatkeltőjét. Ezen az oldalon mindent megtalálsz, amit a táborról tudni kell.

Visszatekintő 2022
Telnek a napok és a hetek a Tábor óta, és sokunk már vágja a centit a következő táborig (már csak 322 nap... már csak 322 nap...) De addig is, emlékezzünk vissza a szép dolgokra, a törpe klánok viaskodására, a Hét Tenger csodáira, az Ynev-i barátságokra, meg a közös...
Ruha/merch – rendelés 2022
Egy ruhadarabbal rengeteg mindent ki tudunk fejezni. Hangulatot, vágyódást, de akár összetartozást is. Ez utóbbit pedig velünk is kifejezheted! Örömmel mutatjuk be az I. Alkotók Táborának tervezett ruháit és egyéb kellékeit, mely megvásárlásával a Tábort is támogatod!...
TÁRSASJÁTÉK VERSENY
Kedves Alkotók! A táboron átívelő program helyett mi egy koncentrált, egy délutános megmérkőzés elé állítunk titeket a tábor utolsó előtti - szombati - napján. 4 fős asztalokon fogtok 4 előre meghatározott játékot lejátszani a rendelkezesére álló idő alatt, majd a...
Live Hangulatkeltő
Willkommen, Prinzakerland! Vadregényes, selymes tapintású puszták, pulikutyák, öreg néni a lócán, hetente érkező ABC-s kocsi. Minusz száz év a civilizációban. Olaf bőrét égeti a nap, a szandálzoknijában rohad a lába, minimális hűst ad a kezében szorongatott...
Portal Larp Vívás
Kinek tagjai elgémberedtek már volna az asztalok mellett, azokat szeretettel várja majd az Oracle Larp csapata egy kis testmozgásra. Az érdeklődők, vagy akik csak véletlen arra keverednek, megismerkedhetnek a larp vívás alapjaival, kipróbálhatják a játékfegyvereket,...
Craftlikán Sátor
A tábor teljes időtartama alatt rendelkezésre áll a Craftlikán Sátor, amelynek célja az elmélyülős jellegű pihenés környezetének megteremtése. A játékok világát különféle alapanyagok jelenítik meg, ezekből választunk témát minden évben. 2022-ben a Craftlikán Sátor...
Super Shady Questgiver
A hitük miatt a Kramplikán Egyház követőinek el kellett hagynia az otthonukat, Dunkeltal falvát. Útjuk során rengeteg segítővel találkoztak, de sokáig keresték azt a helyet, amit szívből és lélekből otthonuknak hívhatnak. Egy évig rótták a világot, míg rátaláltak egy...
Klánjátékok
A klánok minden évben összegyűlnek, hogy az ellentéteket félretéve, szövetségeket felpezsdítve mérkőzhessenek meg az istenek színe előtt. Könnyed, délutáni vetélkedő, ahol a résztvevők, létszámtól függően, egyéniben vagy csapatban bizonyíthatnak az istenek előtt...
“Kvíz” Kvíz
Mi adjuk a kérdéseket, ti pedig a válaszokat, jó válasz esetén pont, a legtöbb jó válasz esetén pedig végtelen dicsőség jár az azt kiérdemlő 3-4 fős csapatnak. Témaköröket illetően elsősorban szerep és tásasjátékokhoz szorosan vagy kevésbé szorosan kapcsolódó...
Mesélői verseny szabályai és pontozása
Jelentkezési Határidő: Július 23 Vasárnap Jelentkezés elküldése: a megirt modult küldd el az organizers@alkotoktabora.hu email cimre! Jelenleg tervezett maximális létszám: 5 mesélő, de ez függ a táborozók számától! Reálisan nézve 3-5 közt lesz az indulók száma, és a...

bővebben

Játékosverseny pontozása

A játékosverseny pontozása a pontozók által történik. A pontozók egymást váltva, a játék folyamán végig figyelni és értékelni fogják a játékosok teljesítményét. Ez az értékelés négy kategória alapján fog történni. ...

bővebben

Mesélői Verseny

Kedves Alkotók! Eljött hát az idő, ime, szeretném kihirdetni az első hivatalos programunkat, a Mesélői Verseny részleteit!Zoltan Kovacsics és László Papp jóvoltából egy nagyon izgalmas témát és formátumot sikerült idénre összehozni, ami remélem sokatok...

bővebben

TÁBORI REGISZTRÁCIÓ

Kedves Alkotók! Örömmel jelentjük nektek, hogy ettől a pillanattól hivatalosan is elérhetővé tesszük a tábori regisztrációt és a tábor weblapját!Kérlek, tekintsétek meg: https://www.alkotoktabora.huA weblapon lesz még pár változtatás a közeljövőben, de már közel...

bővebben

Email

info@alkotoktabora.hu